Programok / Szabadidő, sport, életmód

Település:
Csongrád megye, Hódmezővásárhely

Kategória:
Szabadidő, sport, életmód


Mártély-Üdülőterület


A Tisza holtága mellett elterülő, Hódmezővásárhely közigazgatási területéhez tartozó Üdülőkörzetben található a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontot (Darvassy I. u. 17-19.), ami különböző szolgáltatásaival egész évben áll a turisták rendelkezésére.

Mártély

Hódmezővásárhelytől 6 km-re található Mártély község az aktív turisztikai lehetőségeket kedvelőknek ajánlható. A középkorban ez a terület a zalavári bencés apátság halászó helye volt, a kis település központi része máig megőrizte egykori halászfalu jellegét, a Tisza holtága pedig festői látványban részesíti a látogatókat. E táj szépsége már a 19-20. század fordulóján megihlette a helyi képzőművészeket is: Tornyai János, Endre Béla, Rudnay Gyula és Barcsay Jenő is alkotott Mártélyon. A község legfontosabb látnivalói közé tartozik a Címeres Emlékpark, a Festők Dombja, a Késmárki Imre-féle szélmalom, a Mártélyi Tájvédelmi Körzet, az Iskolamúzeum és Tornyai János egykori háza.
Mártély-Üdülőterület

A Tisza holtága mellett elterülő, Hódmezővásárhely közigazgatási területéhez tartozó Üdülőkörzetben található a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontot (Darvassy I. u. 17-19.), ami különböző szolgáltatásaival egész évben áll a turisták rendelkezésére.
További információ: bodnarbertalan.hodtav.hu

A Kalandpark az Oktatóközponttal szomszédos telken található. A szezonális nyitvatartás alatt (májustól októberig naponta) minden korosztály próbára teheti bátorságát és ügyességét.

A Tanösvények közül az Ártéri tanösvény a Mártélyi Tájvédelmi Körzet északi, Korhány elnevezésű részterületét mutatja be. A 8 állomást felölelő ártéri túraút 2.650 m hosszú, átlagosan 2-2,5 óra alatt teljesíthető. A tanösvényt bejárva megismerhetik a Mártélyi holtág kialakulását. A Tiszai tanösvény az árterek élővilágát tárja elénk. A 6.850 m hosszú ösvény szintén 8 állomást tartalmaz. A Vízi tanösvény a Tisza vízi életét és a holtág vízi élővilágát mutatja be közel 4 km hosszan. A tanösvények a számos információs táblának köszönhetően önállóan is bejárhatóak, de igény szerint szakképzett túravezető segítségét is igénybe lehet venni.
https://turizmus.hodmezovasarhely.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »